Kártérítési információk

Az új Ptk. által törvény tiltja a jogellenes károkozást. Minden károkozás jogellenesnek minősül, kivéve pár, a jogszabályban felsorolt esetet. A károkozó pedig köteles az általa okozott kárt megtéríteni. (6: 518-520. § ) A kártérítési felelősség szabályai szerint a sérelemdíjra való jogosultsághoz elég a jogsértés tényét bizonyítani. Ezen kívül további hátrány bekövetkezését bizonyítani nem szükséges.

Mindezek alapján a közlekedési és egyéb balesetek vétlen résztvevőinek joguk van kártérítési igényüket érvényesíteni.

A felmerülő károk sokrétűek lehetnek, alapvetően vagyoni károkról (dologi) van szó, valamint az új Ptk. megszüntette a nem vagyoni kár jogintézményét, a személyiségi jog megsértésének szankciójaként pedig a sérelemdíjat vezette be [2:52. §].

A SÉRELEMDÍJ

Minden demokratikus jogállamban figyelmet szentelnek a személyiségi jogoknak és azok védelmének. Demokratikus jogállam Magyarország is, így a személyiségi jogok megsértését szankcionálja.

Alapvető személyiségi joga minden embernek a testi épséghez, az egészséghez való jog. A baleset által okozott sérülések, sérelmek elszenvedésével ez a jog csorbul, ennek kompenzálására alkották meg a sérelemdíj jogintézményét.

A sérelemdíjra való jogosultsághoz a jogsértésen túl további hátrány bekövetkezésének bizonyítása nem szükséges. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egyes balesetekből fakadó sérelmekre meghatározott összegű kártérítés járna. A kártérítési összeg nagyságát, a sérelemdíj nagyságát nagyban befolyásolja a negatív ráhatás tartóssága, az egyén életében beálló elnehezülés, a lelki sérelmek mélysége és intenzitása.

A balesetből fakadó negatív ráhatásnál fontos megemlíteni az egészségkárosodást, valamint a maradandó fogyatékosságot. Egészségkárosodásnak számít egyes testrészek nem megfelelő, nem az eredetihez viszonyítható működése, nem szűnő fájdalmak fennállása. Maradandó fogyatékosság alatt olyan mechanikai károsodást értünk, amikor az alapvető testrészek vesztesége valósul meg.

A sérelemdíj összegét ezen felül az egyén pszichikai és mentális állapotában beálló negatív változás, szociális kapcsolatainak ellehetetlenülése, szabadidős tevékenységeinek a baleset miatti elmaradása vagy korlátozottsága, esztétikai sérülés, etc. befolyásolja.

Halálos kimenetelű baleset során a közeli hozzátartozók is élhetnek kártérítési igénnyel. Ekkor az elhunyttal való kapcsolat szorosságát, az elhunyt életkorára és a családban beálló hiány mértékére való tekintettel kerül megállapításra a sérelemdíj. (Fontos vizsgálni, hogy sérül-e a teljes családban élés joga, valamint a magánélet.)

A sérelemdíj összegének meghatározásakor figyelemmel kell lenni a bírósági gyakorlat során kialakult direktívára, emellett pedig az egyéni sajátosságokra. Mindezt egybevetve, holisztikus módon kell összegezni a tényezőket és az alapján megállapítani a kártérítésre kötelezett szervvel szembeni igényt.

Ebben nyújt segítséget szolgáltatásunk, hogy megkapja a jogos kártérítését!